Utazás Zeneországba a Diri-Dongó együttessel

Írta: Kovács Mihályné

Könyvtárunk meghívására 2019. október 11-én a kömlődi óvodások vendége volt a Diri-Dongó együttes. Sikerült remek hangulatot teremteniük, miközben  elkalauzoltak minket a zene világába. Először megtudhattuk, honnan ered az együttes neve, majd egy képzeletbeli zenevonattal elutaztunk Zeneországba. Itt a gyerekek a különböző ritmusokkal, kottával ismerkedtek meg, majd a különböző hangszerek következtek. Megismerhettük, melyek a fúvós, ütős és a billentyűs hangszerek. Mindez persze közös énekléssel, tapsolással, játékkal egybekötve zajlott le. A program végén hazautaztunk a zenevonattal. “Utazás Zeneországba a Diri-Dongó együttessel” bővebben

Komárom-Esztergom megyében forgatott filmek

Írta: Cserteg István

A kömlődi Községi Könyvtárban Cserteg István filmtörténész tartott előadást péntek este. Az előadás helyszíne jelképes, hiszen egykoron a kömlődi Tv stúdiója volt.

Az előadásban a magyar és a megyei filmtörténet néhány szelete kapott hangsúlyt. Korda Sándor és Deésy Alfréd korai, 100 évvel ezelőtti munkássága alapozta meg a megyei filmtörténetet. Tatai és komáromi helyszínek voltak az első filmes helyszínek. A filmes legendákkal rendelkező előadásban Cserteg István emlékeztetett a magyar klasszikusokra. Az Egri csillagoktól a Kántor nyomoz című filmig sikerült feleleveníteni a filmes emlékeket. Miután 12 ország rendezői dolgoztak Komárom-Esztergom megyében, van miről beszélni, megemlékezni. Ráadásul a megye 76 településéből több mint negyvenben forgattak. “Komárom-Esztergom megyében forgatott filmek” bővebben