Idén is volt KemGuru olvasótábor Pilismaróton

Írta: Fábián Ildikó

Nagy reményekkel indultunk neki az idei olvasótábornak, hiszen már tavaly megfogalmazódott bennünk a központi téma: a képregények. Az ötletet a gyerekektől kaptuk előző évben, akik közül néhányan – nagy Marvel rajongóként – egész héten Thorról és Vasemberről meséltek nekünk.
Így aztán 2020 februárjában elindult 4 fordulóból álló Képregény-totónk, amelyen nagyon sokan vettek részt a településen élő fiatalok közül (ki több, ki némileg kevesebb sikerrel). Szerencsére nem szegte kedvüket a járványhelyzet és a kijárási korlátozás sem, hiszen online is beadhatták a megfejtéseket honlapunkon keresztül. A legkitartóbb és legfelkészültebb olvasóink ajándéka pedig az volt, hogy eltölthettek velünk egy egész hetet Pilismaróton a Duna-Liget üdülőben 2020. július 6. és 10. között.

“Idén is volt KemGuru olvasótábor Pilismaróton” bővebben

Olvasótábor 2019. – invitáló

2019. július 1-5 között ismét olvasótáborozunk, ezúttal Pilismaróton, a Duna-Liget Üdülő területén. Az öt nap során lesznek közös játékok, kirándulások, kézműves foglalkozások, író-olvasó találkozók, könyvtárlátogatás és fürdés az üdülő medencéjében. Az előzetes jelentkezések már lezajlottak, de van még néhány férőhelyünk! Felhívás az érdeklődőknek. “Olvasótábor 2019. – invitáló” bővebben